2009. aug 01.

Újra lábon.

írta: ogy
Újra lábon.

Idővel továbbra sem állok túl jól, ennek ellenére sikerült megoldani a laprugó tőcsavarjainak a problémáját, amivel már nagyon régóta szívok és sokszor elvette a kedvemet az egésztől. Andrásnak hatalmas köszönet, amiért foglalkozott a problémámmal és arra is hajlandó volt, hogy kocsiba pakolja a hegesztő szerszámait és áttegye székhelyét a garázsunkba. Ő is az első helyek egyikén lesz azon a listán, amin köszönetet fogok nyilvánítani a segítőimnek.:)

 

Néhány nappal később volt pár szabad órám, így felszerelhettem a sok régóta elkészült alkatrészt, így mind a négy tappancs lenn van a földön, a bakokat pedig visszacsomagolhattam a dobozukba. A képeken nem látszik még, de felkerült a kormánymű és a segédirányító is, illetve az összekötők közül is kettő. (A harmadikon még le kell festeni az egyik gömbfejet, mert azt anno Gümixi behúzta.)

 

Természetesen a felnik nem mentek fel simán, így egyedileg kellett tehermentesítőket gyártatnom. Elöl 1mm le lett esztergáltatva a gyári agyból, hátul pedig fél centi szélesítés is kellett, így Lada pogácsába kellett sajtolni egy lépcsős karikát. Mindkét megoldással elégedett vagyok, szépen dolgozott az esztergályos. Hátulra lehet idővel csináltatok egy darabból álló alu pogácsát, de egyelőre megteszi ez a verzió is.

 

Motor is haladt, azonban az észvesztő tempó erre a projektre sem jellemző. Felkerült a hengerfej, készre políroztam a gyújtáselosztót, illetve csináltam egy speciális karbitálcát, aminek az ötlete a lengyelektől, illetve Laceee-tól származik. Felpolíroztam a szelepemelőket is, illetve nagy szerencsémre Lacinál volt az én hengerfejemhez való hosszúmenetes gyertya. Elviekben készen vagyok a motorral, gyakorlatban azonban nem volt olyan himbasor tőcsavarom, amit nyugodt szívvel beépítenék. (Ez a probléma tegnap megoldódott, azonban holnap meg megyünk nyaralni, így megint stagnálni fog egy darabig a dolog. :(:))

 

Apró epizód az életemben, hogy voltunk kinn megint Lengyelországban, szokás szerint Suzukival, illetve kevéssé szokásosan ezúttal egy Kiával is, amit KG navigált. Első nap gyorsan letudtuk az összes bontót és Michaeléket, majd vacsora a szokásos helyen, szállás a szokásos helyen. Kezd picit monoton lenni. :) Másnapra Jacek volt tervezve, harmadnapra Buchenwald. Természetesen Jacek meghiúsította az utóbbi tervet, mert megint túl sokat költöttünk nála, ez picit elszomorított, mert addig minden nagyon olajozottan történt és bele is éltem magam a kikapcsolódásba. Cserébe örülnöm kellett a két új lökhárítónak, egy jó minőségű homlokfalnak, illetve egy 1:43-as IXO makettnek, amiből csak az az egy van az országban, ha minden igaz. További vásárolt portékák a képek közt. Igen, elszakadt a cérna és lehet, hogy ilyen kipufogóm lesz. :)

 

Másik epizód a nyári találkozó, amin első nap sikerült picit lazítanom, amúgy meg sokat dolgoztunk, hogy a 110 autó és gazdáik jól érezzék magukat. Képet nem is készítettem, így azokat csak a honlapon tud nézegetni a nagyérdemű. Harmadik nap Losira nagyon büszke lehettem, hiszen a szlalomon olyan időeredményeket produkált, amivel a férfi versenyzők ¾-ét is maga mögé utasította és nem sok kellett ahhoz, hogy dobogóra kerüljön. Mindezt úgy hozta össze, hogy egyes hiányában, már az elején vesztett pár másodpercet.

 

További szerzemények:

-gyári lengőkarok Losinak és nekem,

-baromi szép felni Polskira, de ezt el kellett adnom egy másik kedvéért,

-szintén baromi szép felni Suzukira,

-még egy polskis tányér és króm ablaktörlő,

 

Tegnapi napon Andi kocsiján kellett picit dolgoznunk Somával. Ferroz kipufogó kevéssé volt méretpontos, ezért beleért a hátfalba, emiatt szétrázódott a motorburkolat és egyúttal a generátort is kicseréltük, mert az is kissé elfáradt a használatban. Kapott új kuplungot, kicseréltük a hengerfejtömítést, illetve vezérműláncot is akartunk cserélni, de erre nem volt szükség, mert még mindig jó. Ez azért is furcsa, mert Robi már egyszer ránézett és akkor sem kellett cserélni, én azóta pedig majdnem húszezret raktam még bele. Emiatt be kellett érnünk a szűrő pucolásával, illetve a szimering cseréjével. :) Utángyártott elviekben 30.000-et bír, de úgy tűnik, hogy gyakori olajcserével bőven ki lehet tolni az élettartamát. Öröm volt ránézni az olajpumpa nyomólapjára és vezérműtengelyre is, mert azok is baromi jó állapotúak voltak, sehol egy mély barázda, vagy fémreszelék. Olajcsere, majd gyújtásállítás és a kisautó ugyanolyan jól húzott, mint régen, kompresszió van benne még bőven. Üröm az örömben, hogy a gondoskodást azzal hálálta meg, hogy ma reggel Egerből hazafelé szétdobta a váltót, de korrekt volt, mert még a Bonciba be tudtunk menni egy jó állapotú váltóért, majd a garázsba olajért, rugalmas összekötőért és bakokért és még haza is hozott. A négyes még hibátlan, így vasárnap le fogunk menni Somával Marosra és berakjuk az új váltót. Már Eger felé is élveztem az autókázást, mert nagyon jól ment a kisautó, az új váltóval ez meg csak jobb lesz, szóval annyira nem is bánom, hogy két napig kell/ kellett szerelni.

 

Somának köszönet a szerelésért! Ő még őszintén élvezi a mocsokban való turkálást.:)

 

 

 

 

Szólj hozzá