2010. jan 12.

Utazás, vásárlások és pár elismerés.

írta: ogy
Utazás, vásárlások és pár elismerés.

Téliesre fordult időjárás miatt ritkán jutok csak a garázsba, emiatt nem nagyon akarnak finomodni a részletek a kocsin. Novemberben adódott egy lehetőség, hogy ingyen mehessünk Lengyelországba, cserébe csak pakolnunk és vezetnünk kellett. Természetesen éltünk az alkalommal, de nem számoltunk a kölcsönautó siralmas műszaki állapotával, ami néha megizzasztott, sőt Zólyom előtt a benzinkúton még tolni is kellett, mert nem indult. Betoláshoz sajnos kevesek voltunk, így segítséget kértünk a kutas lánytól/nénitől, miután megvettük tőle az Unió legdrágább bikakábelét. Túra amúgy jól sikerült, elég sokat bohóckodtunk, megfutottuk a szokásos köreinket, de főleg másoknak hoztunk alkatrészeket. Saját alkatrészek közül említésre méltó a nyolc pár gyári oldalfal, az új Zelmot fényszóróüveg és a Zelmot ködlámpa, aminek nem tudom mi lesz a sorsa, de fel lesz próbálva a kocsira, az tuti. A képeken látható többi alkatrész főleg az olcsósága miatt került a kosárba.

Az ötödik képen látható alkatrészeket egy bontásra ítélt kocsiban találtam és ingyen elhozhatóak voltak, viszonylag nagy értékű is van köztük és a hardy kivételével mind újak. :)

Vaterás vásárlásaim közt szinte csak gyári motyók voltak, ezek a hatodik és hetedik képeken láthatóak. Érdekes volt azzal a szomszédunkkal találkozni vaterán, aki régen szerelte a családi Polskijainkat és elég régóta csesztetett, hogy nézzem át a dolgait. Most erre is jutott idő és elhoztam tőle az értékesnek vélt alkatrészeket. (Nyolcadik kép, dobozos gyári kürttel. :))

Suzukira lassan aktuális lesz az alvázvédelem, így beszereztem a hátsó stabilizátorhoz a cuccokat, mert a tartót még a védés előtt fel kell hegeszteni a pótkerék fészkére. Természetesen mindenből gyárit vettem és ezzel a japán alkatrészek száma is nőni fog a kocsiban. Sikerült még egy gyári japán GS lököst szereznem szotyiért, illetve hátsó feliratokat, szintén ferdeszemű gyártásban. Igénytelen Valeo hátsó lámpa sokadszorra is elrepedt több helyen, örömteli hogy a bal oldalon ez már a harmadik volt az autón, úgyhogy vettem inkább egy pár bontott Koito-t egy fórumtárstól. A japán pontosan 20 éves, de ezerszer jobban bírja, mint a pár éve újként felszerelt francia.

A kék autóval soha nem nyertem még semmit, hiszen nem is voltam vele semmilyen találkozón, ellenben a blogot már többször elismerték, hiszen több autós témájú oldal ajánlójában is visszaköszönt, ami baromi nagy elismerés számomra és mondhatom, hogy megérte a váltást. :) Köszönöm!

Linkek:

http://gazmegfek.blog.hu/2009/11/05/blogajanlo_47

http://stipistop.com/?s=polski

Ui.: Bővült a modellállomány is, illetve Soma szerzett olyan szerszámos készletet a kék autóba, amit éveken át kínoztam. :)

Ui. 2.: Pityun is tevékenykedtünk, de ez már nem az én reszortom. :)

 

 

Szólj hozzá