2013. aug 11.

Jicin

írta: ogy
Jicin

Idei első külföldi túrát hosszas törpölés előzte meg. Az ember feltételezné, hogy május végén már bőven hét ágra süt a nap, de sajnos a valóság nem ez volt. Egy héttel az indulás előtt a létező összes meteorológiai előrejelzéssel keltem és feküdtem, naponta többször átbújtam mindet, hogy mire számíthatunk a hétvégén. Természetesen nem őrültem meg és új hobbit sem találtam magamnak, egyszerűen úgy gondoltam, hogy eljött az ideje annak, hogy a kékkel menjek külföldre. Anno útvonalengedéllyel átmentünk ugyan Szlovákiába, de akkor szinte nem is távolodtunk el a határsávtól, szóval ezt most ne is vegyük ide.Végül beláttam, hogy ha külhonba akarok eljutni vele, akkor némi rizikót vállalnom kell és bele kell nyugodnom, hogy elázás lesz a dologból. :) Bizonytalanságomat azért jól szemlélteti, hogy az indulás reggelén a szerszámok és az alkatrészek még a narancsban voltak, a saját holmijaim pedig a kékben. :)

Reggelre azért megszületett a döntés, így mindent átpakoltam a kékbe és elindultam, hogy összeszedjem Cincint a Délinél. A MÁV természetesen hozta a formáját, így rögtön az elején módosult a program, picit megcsúsztunk, de még így is idő előtt értünk Bajcs határába, ahol Feriék már vártak ránk és a megérdemelt pisi után robogtunk Csehország felé. Az út eseménytelenül telt, mindkét kisautó bírta a nyugodt tempót és az eget sem nagyon kellett kémlelnem, szép időben haladtunk célunk felé. Éttermet amúgy is terveztünk, így a srácok megéhezése után azonnal lekanyarodtunk a főútról és betértünk egy nyolcvanas évek romantikus hangulatával megáldott étterembe. Pincéren enyhén foltos kötény, ingéből kibuggyan őszes mellszőre és nyelveket természetesen nem beszél, de az étel teljesen rendben volt, így boldogok voltunk. Egyedül az fájt, hogy a cseheknél még lehet étteremben dohányozni, így nem győztük a parfümöt fújkálni magunkra a kocsiban. :)

Ezen felül még egy "nagyobb" megállónk volt, amikor már kókadt a lelkesedésem és jó ötletnek tűnt jahodás zmrzlinát enni, természetesen gépi verzióban. Az ötlet valóban jó volt, szinte megfiatalodtam utána. 

A szállást csont nélkül megtaláltuk, igaz nem volt nehéz, hiszen a Google utcaleső szolgáltatásával már otthonról fel tudtam mérni a környéket, így nem sok meglepetéssel szolgált, hogy a benzinkútnál kell jobbra befordulni. A házikónk tipikus cseh kempingbe illő darab volt. Alapesetben sem több, sem kevesebb, mint amit egy átlagember elvár. A különös hidegre való tekintettel a fűtés és a benti fürdő azért nem lett volna rossz, de okosan vittünk hálózsákot és később Szilviék is hoztak egy fűtőalkalmatosságot, amivel egészen kellemesen sikerült bedurrantani. 

Beköltözés után Patryk és Libor elvitt minket vásárolni, de gyanúsan kacskaringósra sikerült az út, így egy etapban megismerkedtünk a belváros autózható részeivel is. Helyhez illően söröket vásároltunk az estére, főleg a közepes és magasabb árkategóriából szemezgettünk és változatosságra törekedtünk. Nem csalódtunk. :)

Érthetően korai fekvés után korai kelés. Gyors és korrekt reggeli után közösen autóztunk Jicin főterére, ami amúgy is nagyon takaros, de ezen a szombaton éppen valami vásár volt, ami különösen érdekessé tette. Feltűnően sok volt az ázsiai, akik hasonlóan minőségi portékákkal kereskedtek, mint az itthoni rokonaik, míg a helyiek kizárólag zöldségeket és virágokat árultak. Találtam is sziklakertbe egy mókás növényt, de az igényeiről nem sokat tudtam meg az eladótól, mert közös nyelvet vele sem találtunk. Ezen felül csak a tipikus ajándékra, a helyi hűtőmágnesre vágytunk, de ezt sokkal nehezebb volt találni, mint gondoltunk. Olyannyira, hogy mire megleltük, addig a többiek már a következő ponton voltak. Szerencsére kaptunk koordinátákat, így hamar a magaslaton voltunk. Itt született a három kerekezős kép az autóról, ami belülről nem is volt érezhető, kiszállás után ért csak a meglepetés. :)

Következő pont egy középkori udvar volt, ami roppant mód hitelesen megmaradt és a "büfés" lány is maximálisan autentikus és mindemellett nagyon kedves volt. Kolbász magyar szemnek szokatlanul darálatlan volt, de kimondottan finomra sikerült. 10/10.

Az utolsó pontra még becsületből elautóztunk, de fáradtságunkra tekintettel inkább a szállás felé vettük az irányt, hogy majd pihenünk kicsit. Természetesen nem tettük, mert a bejáratnál labdaszedegetős szlalom volt, amibe gyorsan be kellett kapcsolódnunk. Komolyan természetesen nem vettük, hiszen játék, de a taktikánk bevált, mert elég könnyedén vertük a mezőnyt, így innen sem mentünk haza üres kézzel. A győzelemhez kellett Cincin biztos keze is, aki egy labdát sem ejtett el és a célnál sem repkedtek szanaszét a lasztik.

Érkeztek külsős vendégek is. Szemre 50-60 darab veterán Fiat (127,500,600...) hajtott a kempingbe, akik szintén most tartották a találkozójukat és egyúttal nekünk is beköszöntek. A nagyon szép autók mellett volt két igen okádék átépítés is, amiknek a miértjére többünknek sem sikerült rájönnünk. 

Este Patrykkal folytattuk egymás nyelveinek megismerését, az itt elhangzó poénokat úgysem tudja senki sem visszaadni írásban, de az "Előbb-utóbb kimarja a f.s a p....dat." szerintem sokunknak örök emlék marad. Táncoltunk még csehül énekelt híres slágerekre és sikerült olyan kommunikációs csatornákat is megnyitnunk, amik csak közös nyelvet nem beszélők közt születhetnek meg. :)

A hétvégét csapadék szempontjából majdnem hibátlanul úsztam meg, de vasárnap bekövetkezett, amire 2006 óta nem volt precedens, azaz esőben vezettem a kisautót. :) Lélekben felkészültem rá, így egyáltalán nem viselt meg a dolog és otthon megnézve nem is lett vészesen retkes az alja, no meg amúgy is "koszos" volt. :)

Hazafelé sem volt semmi műszaki hiba, Mosonmagyaróvárig együtt jöttünk, majd mindenki ment az útjára. 1200 kilométer került a kocsiba a hétvégén, ami számára új rekord, a fogyasztás pedig 5,2 és 5,9 között alakult, az utolsó tankolásnál ellenben tuti elszúrtam valamit, mert a 4,6 elég irreális érték, így ezt nagyon nem is reklámoznám.

DSC07764.JPG

DSC07766_1.JPG

DSC07768_1.JPG

DSC07769_1.JPG

DSC07772_1.JPG

DSC07773_1.JPG

DSC07774.JPG

DSC07775_1.JPG

DSC07776_1.JPG

DSC07779_1.JPG

DSC07785_1.JPG

DSC07786_1.JPG

DSC07791_1.JPG

DSC07792_1.JPG

DSC07793_1.JPG

DSC07794_1.JPG

DSC07796_1.JPG

DSC07804_1.JPG

DSC07808_1.JPG

DSC07809_1.JPG

DSC07812.JPG

DSC07820.JPG

DSC07824.JPG

DSC07825.JPG

DSC07826.JPG

DSC07830.JPG

DSC07831.JPG

DSC07833.JPG

DSC07836.JPG

DSC07837.JPG

DSC07838.JPG

DSC07840.JPG

DSC07842.JPG

DSC07843.JPG

DSC07844.JPG

DSC07845.JPG

DSC07846.JPG

DSC07847.JPG

DSC07848.JPG

DSC07852.JPG

DSC07856.JPG

DSC07858.JPG

DSC07860.JPG

DSC07877.JPG

Szólj hozzá