2016. okt 04.

Haladó projektek

írta: ogy
Haladó projektek

Utolsó két poszt egy-egy projektről szólt és azóta mindkét fronton látványos haladás volt tapasztalható, de ezúttal csak az autó vonalról osztom meg a történéseket. 

Felesleges elemek eltávolításánál lett lezárva a gondolat és egy kevéssé szívderítő kép zárta a posztot, amin réz, gitt és sok-sok orbákolás volt látható. Nem oda illő részek mind el lettek távolítva, hogy tiszta felületre lehessen építkezni. Lánghegesztővel sikerült a "mesternek" egy piciny lyukat égetni az A-oszlopra, amit természetesen behegesztettünk, hogy itt se maradjon nyoma a barbárkodásnak. Ezután rengeteg unalmas takarítás következett az akku alatti részen, a külső doblemezen és az oszlop környékén, bőszen pörgött a négertárcsa és a nyehőke, aminek a hivatalos nevéről fogalmam sincs, de szűk és tagolt helyeken nagyon hatékonyan lehet vele dolgozni. Akku alatti rész szerencsére nem volt olyan vészesen rossz, mint elsőre látszott, ellenben a külső doblemez első részét nem lehetett megmenteni, így ez is csere után kiáltott. 

Felületek tisztítása után következhetett az élvezetesebb rész, amikor már növekedik az autó. Gyáriasság megőrzése volt a cél, ezért szigorúan gyári elemekből építkeztünk, amiket valami zsíros cuccal kezeltek a felületi rozsda ellen és az évek alatt rendesen betúrósodtak, így csak alapos tisztítás után lehetett őket felszerelni. Nitróval és skót szivaccsal dolgoztam, aminek hála érdesített is lett a felület, így jobban tapadhatott a galva alapozó, amivel minden elemet kezeltünk. Felületre megszólalásig olyan, mint a gyári alapozó, szép húsos felületet ad, de a legfontosabb tulajdonsága a hegesztésállóság, így egy lakatolt autón is lehet érdemi védelem a lemezrétegek között.

Szinte mindenhol ponthegesztővel dolgoztunk, tanulmányozva a gyári hegesztések esetlenségét és esetlegességét. Trehány munkát kellett végeznünk a sárvédő és a csomagtér éllemezénék találkozásánál és némileg szabályosabb hegesztések kerültek a sárvédő és a doblemez találkozásához, mert ott kevesebb lehetőség volt szart csinálni. :)  Hosszas állítgatások és gyors hegesztések után minden elem elnyerte végleges helyét, varázsütésre a csomagtérfedél állításával vesződtünk, a következő pillanatban már gyökérkefével és nitrós ronggyal a kezemben találtam maga a kocsi alatt. Alapos tisztítás után nagyon szép és fiatalos volt a gyári alvázvédő, de inkább maradt az eredeti terv, hogy kapjon egy friss réteget a kocsi alja. Hallgattam Vinczyre és Würth került a kartusokba. Jól lehetett vele dolgozni és a végeredmény is esztétikus lett, pedig nem érzem magamat egy alvázvédő mágusnak. 

Felkerült az ideiglenes futómű, majd húsz napnyi kényszerpihenő után robogott a tréler Józsiékhoz, akikre a fényezés lett bízva. Eredetileg az volt a terv, hogy nekik is segítek az előkészítésben, de erre végül nem került sor, csak néha mentem látogatni a kocsit, amikor volt mit nézni. Helyzet "komolyságát" átérezték Józsiék és ennek megfelelően álltak a kocsihoz, talán nekik is felüdülés volt egy ilyen öreg szaron dolgozni. Kis kaliberű munka ellenére, majdnem két hónapig tartott a fényezés, de nekem nem volt égető a kocsi és így a száradási idők is tartva lettek. Eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, minden olyan apró részletet megcsináltak, amit előzetesen kértem tőlük. Tényleg csak pár apró hiba van, de azok is olyan jellegűek, amik gyárilag is előfordultak fényezésben, így nem zavarnak. Narancsosság is pontosan olyan lett, mint a mellette lévő gyári elemen és a színt sem tudtam még eltérőnek látni, szóval maximális köszönettel tartozom irányukba. 

Kocsit baz segítségével elhoztuk a műhelybe. Lelkesedés hatalmas volt, mert éppen akadt egy szabad napom, amit a kocsira fordíthattam. Az autó épülése látványos volt, de ez annak is volt köszönhető, hogy előre dolgoztam és szinte minden alkatrész elpucolva várta a visszaszerelést. Megtelt élettel a csomagtartó, megcsináltam a teljes üregvédelmet, felkerültek a bundás üléshuzatok és arca is lett a verdának. Jelenleg itt tartunk, de a nagyobb léptékű projekt miatt parkolópályára került a kocsi. Nem is lenne rajta sok munka, mert csak az első futóművet kellene kicsinosítani és a fékbe kellene komolyabban belenyúlni, de sajnos erre sem jut most idő. :( Talán az új helyen. :)  

Végén pár bónusz kép a kiszerelt alkatrészekről. 

 

dsc03644.JPGLepucolva az átégetett rész. 

dsc03650.JPGEltűntetve a gányolás.

dsc03695.JPGKülső doblemez első felét is cserélni kellett.

dsc03713.JPG

dsc03715.JPG

dsc03718.JPGIlyen volt, ilyen lett.

dsc03744.JPGUtánoztuk a gyári tökéletlenségeket. 

dsc03784.JPGPofásodás.

dsc03805.JPGIndex lemeze két darabból van, mert vétek a gyári összeeresztésnél megbontani. 

dsc03849.JPG

dsc03816.JPGTisztítás után ilyenek voltak a kerékjáratok. 

dsc03826.JPGItt is még a gyári maszkolás. 

dsc03852.JPGAlvázvédelem után. Sikerült a gyárihoz nagyon hasonlóra fújni az új részen is. 

dsc03979.JPG

dsc04250.JPG

dsc04262.JPGEgész bódé át lett polírozva a fényezés után. 

dsc04294.JPG

dsc04313.JPG

dsc04312.JPGAzóta is ebben a fázisban tart. :(

dsc04288.JPG

dsc03872.JPG

dsc03878.JPG

dsc03882.JPGTárolásban szarabbul szoktak kinézni az új kormányművek. 

dsc03891.JPGGMX és saját fékcsövei.

dsc03896.JPGEz sem igényel hozzáfűznivalót. 

dsc04432.JPGElső fék és segédkar alkatrészei. 

Szólj hozzá