2014. dec 05.

Sárga motor újraéled?!

írta: ogy
Sárga motor újraéled?!

Ha műszaki, akkor valamiféle motorcsere mindenképpen bekövetkezik CCL életében. Két évvel ezelőtt a gyári blokk került vissza és a sárga motor azóta többnyire hentesládában és különböző cipősdobozokban töltötte életét szétszerelve és elpucolva. A burkolatok KG patkányában éltek tovább, de a maradékkal nekem kellett volna kezdenem valamit. Mivel a gyári hatszázas motor közel tökéletesen tette a dolgát, így nem is nagyon mozgatott a sárga motor exhumálása, a kisautó eredeti motorját szinte a végletekig el is hanyagoltam, az ötezres olajcserén túl nem nagyon néztem rá, mert működött, ha nem is túl acélosan. Szlovákiában már nehezen indult, ami nem is csoda, hiszen az idejét nem tudom, mikor néztem rá a gyújtásra vagy a szelephézagra. :) Hazaérve orvosoltam ezeket a hiányosságokat, de azért motoszkált bennem a gondolat, hogy csak kellene újra egy erősebb motor, mert a külföldi túráknál szinte forgalmi akadály voltam a többieknek egy-egy emelkedőnél és sík úton való gyorsításnál is látszott, hogy sokkal komolyabb erőtartalékaik vannak. 

Mivel a műszaki vizsga lassan esedékes volt, így elkezdtem összeszedni a szükséges alkatrészeket. Pucolások már régebben megtörténtek és a gépműhelyben is elvégezték a főtengely köszörülését és a hengerek fúrását. Ezen felül a vezérműtengely furata is perselyezve lett, mert már nem volt annyira szép állapotban. 

Ezúttal nem a lakásban terveztem az összerakást, hanem a garázsban különítettem el egy sarkot, ahol egy ősrégi konyhaasztal és egy fehér törölköző szimbiózisából született meg a motor saját munkapadja. Különösebb tuningolás nem volt tervbe véve, de a Duet sporttengelyhez lett csökkentve az égéstér térfogata és a hengerfej is kapott egy kisebb csatorna és égéstér tuningot, illetve igyekeztem a grammok egyezésére is figyelni. Kék motorjában az égéstér csökkentése, a csatornákkal való foglalkozás és az új kipufogó csodát tett a motorral, mintha nem is ugyanaz az egység lenne, így bizakodó vagyok az új motorral kapcsolatban, ami eddig sem ment rosszul.

Ezúttal is diszkont motorként (újra sem lett gyöngyözve, tőcsavarok is maradtak a régiek...) gondolok a projektre, de az asztalra pakolt alkatrészeket nézve csak a pénztárcám friss emlékei alapján tűnt annak, mivel mindenből volt polcon új, így szinte csak a gépműhely, a homokszórás és a porfestés került pénzembe, a többire meg már nem emlékszem, így az nem is fáj. :) 

Az új alkatrészek listája, a teljesség igénye nélkül: dugattyúk (gyáriak), dugattyú csapszegek (gyáriak) gyűrűsor (nem találtam gyárit és KG felajánlásában sem volt, így Godazet), hajtókarok (gyáriak), hajtókarcsapágyak (gyári Bimet), vezérműtengely (duet utcai sport), főtengelycsapágyak (csak az egyik fele gyári :( ), szimeringek (Corteco), olajpumpa (gyári), vezérlés szett (gyári), olajgomba (gyári), rugós furulyák (Püspöki úr boszorkánykonyhájából), kipufogó könyökök (gyáriak), kipufogó (egyedi készítésű Michael), szeleprugók és tányérok (gyáriak), szelepemelő tőkék (gyáriak), olajteknő (gyári). Felsorolás után lehet újraértelmezem ezt a diszkont motor dolgot, így talán sikerül majd kellően odafigyelnem a bejáratásra. :)

Jelenleg ott állunk, hogy a forgattyús rész össze van fűzve, hengerfejet lehúztam, fenn a teknő és a vezérműfedél is. Felújított generátor már régebben elkészült, így azzal nincs gond, burkolatok majdnem készen vannak, egyedül a termosztház, ami még totálisan hiányzik és lehet szelepfedél sincsen. Jah igen, generátorosak leszünk. :) Mivel továbbra is használós autó a státusz, így szeretnék végre rendes halogéneket, illetve egyre több igényem van arra, hogy valami zene is legyen a kocsiban. Persze semmi komoly, csak egy mára régi iskolássá érett fejegység, amitől már a rejtett erőforrások egyszer megszabadítottak ( :( ) és hozzá két olyan hangdoboz, amit bárminemű roncsolás nélkül be tudok szerelni. 

Minap műszaki vizsgán is jártunk. Hihetetlen, hogy még mindig csont nélkül átment. :) 

Folytatása következik... :)

Ui.: bónusz kép a forgalmimról, amiben mindenhol 126-os nap van. :)

dsc00231.JPG

dsc00454.JPG

dsc00455.JPG

dsc00469.JPG

Enyhe polír a dugók tetején.

 

dsc00547.JPG

Szívó oldal.

 

dsc00555.JPG

Kipufogó.


dsc09905.JPG

dsc09885.JPG

dsc09895.JPG

Varratok eltüntetve a belső oldalról.

 

dsc09874.JPG

dsc09926.JPG

dsc09937.JPG

dsc09935.JPG

dsc09936.JPG

dsc09948.JPG

 

 

Szólj hozzá