2010. ápr 24.

Lengyelország, majd OT Expo

írta: ogy
Lengyelország, majd OT Expo

Nagy vonalakban emlékszem, hol hagytam abba a dolgok publikálását, szóval csak folytatólagosan. :) Felesleges szarokat továbbra is gyűjtőm, legutóbb Győrből érkezett egy csomag, melyben főleg jutányos árú forgórészek voltak, a taps pedig zozyknak jár, mert ő hozta el nekem, illetve az ő kollégájától vettem át Pest (Buda) határában.

Tisztán tartási okokból kifolyólag cseréltem műszerfalkárpitot a narancsban, de az igazi takarítás a kékre várt, hiszen András ezúttal is számított ránk az OT Expon. Két napig készítettem fel a kocsit a rendezvényre, de messze nem lett 100%-os, még a csarnokban is bőven volt rajta munka. Természetesen egész hétvégén verőfényes napsütés tombolt a városban, egyedül csütörtökre jutott ítéletidő, amikor a kocsikat kellett leszállítanunk a Vasúttörténeti Parkba. Szerencsére Vavra Zoli is tréleren hozta az NSU-t, így a szállítás megoldott volt, de nem volt egy leányálom nézni a kocsit a szakadó esőben. Idővel a takarófólia is elengedett, így négy év után először, de esőt látott a kocsi. :):)

Ugyan a kocsit most sem érzem 100%-osan az Expora valónak, de jól esett, hogy a megérkezés után egy oda sokkal jobban illő, ezerszer értékesebb autó lett erősen leszarva, amint begördültem mögé. :)

Maga az Expo jó hangulatban telt, sokkal közvetlenebb volt a hangulata, mint a két évvel ezelőttinek, igaz ebben szerepet játszhatott az is, hogy akkor egy külön sátorban voltak a klubok, most meg együtt a nagyokkal. Úgy érzem kitettünk magunkért és talán sikerült hozzátennünk valamit a rendezvényhez, az emberek reakciói alapján pedig egyértelműen kijelenthető, hogy üde színfoltjai voltunk a kiállításnak. Üdeségünkre kedvezően hatott az is, hogy szemben a Jaguarosok csütörtökön kitették az autóikat, majd vasárnap beszedték, részükről ennyi volt. A mi oldalunkon a Retro Garage és az Opelesek is lelkesek voltak, mindhárom standon folyamatos zajlott az élet, mindhárom helyen sok kérdés és sok válasz is született, magunk részéről elmondható, hogy sok embernek okoztunk nosztalgikus érzést és talán maradandó élményt is. Voltak érdekes kérdések ("Miért van kikötve az ülés?" =hárompontos öv) és kijelentések, de ezeken csak azok tudnak igazán nevetni, akik jelen voltak. Élménydús három nap volt, ami mindannyiunknak örök élmény marad. Remélhetőleg nem utoljára képviseljük a klubot és a márkát. :)

Idei első túránkat Lengyelországba az expo előtt egy héttel tartottuk és várható volt, hogy emlékezetes lesz, mert a lehető leghülyébb brigád jött össze, ráadásul egy autóval mentünk, így össze is voltunk zárva három napig. Indulás ismét nyögvenyelősre sikerült, ellenben gyorsan telt az út és baromi jól szórakoztunk, így nyitás után nem sokkal a bialai bontóban, majd Jacek boltjában válogattunk. Ezúttal sem sikerül gyorsan végeznünk, ismét milliókat tudtunk volna otthagyni Jaceknál, de ez sem anyagilag, sem logisztikailag nem volt megoldható. Biztos baromira szarul nézhettünk ki, mert Jacek rendelt nekünk három óriás pizzát, illetve öt liter üdítőt, amit a raktár leghátsó zugában el is fogyasztottunk, majd újult erővel túrtuk tovább a dobozokat. Számomra a fő érték természetesen a gyári 600-as henger-dugó szett volt, ami allegroról érkezett, de bőven akadtak még olyan dolgok, amiknek nagyon tudtam örülni. (Kábelköteg, gyári rendszámvilágítás, hátsó emelőbak, gyári tank és kipufogó (!!!), ablakkeretek viszonylag olcsón...)

Szállást ezúttal előre intéztük és a pénzt is előre összegyűjtöttem mindenkitől, így is bebiztosítva magunkat egy esetleges túlköltekezéstől. Szokásos helyeket (Pawlowice, Michaelék) ezúttal is kipipáltuk, ezeken a helyeken főleg másoknak kerestünk alkatrészeket, de találtunk nekem is 600-as hengerfejet, illetve kormáynzár nélküli gyújtáskulcsot is. Michaeléknél egy zacsi repicuccot kaptunk a vásárlás mellé, amit már a parkolóban szét is osztottunk egymás között. :)

Nehéz utólag összeszedni a történéseket, de az biztos, hogy voltunk még valahol a belvárosban éttermezni, vásároltunk magunknak ruhákat a Cropp-ban és az is tuti, hogy a túra részvevőinek erős többletjelentéssel bír az alábbi videócska:

www.youtube.com/watch

Szólj hozzá