Felkapott és divatos dolog a bakancslista. Természetesen az én fejemben is létezik, de sosem próbáltam tételesen összeszedni, nem is éreztem ennek szükségét. Egy dolog viszont egészen bizonyos, hogy a leginkább vágyott tétel egy saját tulajdonú garázs és műhely, amiben egy helyen lehet tárolni az összes autót és az évek alatt felhalmozott pótalkatrészeket. Esetemben ez persze nem olyan egyszerű, hiszen a leendő épületnek elég komoly dimenziókkal kell rendelkeznie, hogy mindennek legyen helye. Gyakorlatilag egy komolyabb komforttal nem rendelkező családi házat kell építeni. Az első kapavágás 2016 tavaszára volt tervezve, de az élet közbeszólt, így véglegesen sikerült a jelenlegi pesti bérleményünket olyannyira meggyűlölni, hogy az első adandó alkalommal bele akartam kezdeni az építkezésbe. 

Tervekkel, engedélyekkel, e-naplóval nem untatnám sem magamat, sem másokat, de az biztos, hogy vidéken gördülékenyen megy az ügyintézés, ha az ember megfelelő emberhez fordul. Így történhetett meg, hogy szeptember közepén pár karóval, némi madzaggal és mérőszalaggal a kert vége felé vettük az irányt, hogy bejelöljük a leendő épület sávalapjának a helyét. Domborzati viszonyok és a primitív eszközök miatt kicsit tovább tartott a művelet, mint gondoltuk, de az 1-2 centis hibahatáron belül voltunk, így elégedetten fújtam fel a földre a leendő kontúrokat. Persze az eső halványított a jelöléseken, de az exkavátor érkezése előtti reggelen megerősítettem a vonalakat, hogy tökéletesen láthatóak legyenek. Itt volt némi félreértés, így hatvanas kanállal lett kiszedve a föld, ami feleslegesen erős alapot szül egy egyszintes épületnek, de azzal nyugtattam magamat, hogy így bátran rá lehet majd húzni egy szintet, ha valamiért erre kerülne sor. A Duna közelsége miatt volt némi aggodalom a talajvíz miatt, de szerencsére a talaj 90 centi mélyen extrém kötött és köves volt, ami ásás szempontjából kellemetlen, alapozás oldaláról nézve viszont ideális. Munkagép levonulása után kivágtuk a gyökereket és kisöpörtük az alapból a behulló laza földet, majd kiástam a kémény helyét, ahogyan Szudas kérte. No meg kimentettem a sünit, akit foglyul ejtett az alap. :) 

Elég masszív lett.

A kémény helye.

Az alapba 28 köbméternyi beton kellett, így a betonkeverős, talicskás, lapátolós megoldás fel sem merült, inkább a helyi betonüzemeknél próbálkoztunk. Végül a legközelebbi telepre esett a választás, de ennél jobb szolgáltatást nem is kívánhattunk volna, szóval az elégedettség maximális. Pontosak, segítőkészek, árban rugalmasak és a kommunikáció is elsőrangú volt, szóval le a kalappal. Szakmabeli barátom szerint a betonjuk is jó minőségű, szóval ezen a beszállítón nem változtatunk. 

Sávalap kiöntése már olyan művelet volt, aminek a levezényléséhez egyértelműen kevés vagyok, itt látogatott meg Szudas először. Reggel korán keltünk, hogy a mixer érkezése előtt kimérjük a kezdő szintet. Szerencsére a lézeres szintezővel ez nem volt komoly feladat és maga kiöntés sem tartott két óránál tovább. Utána tereprendezéssel folytattuk a munkát, aminek a diófák látták kárát. Előzetesen csak a vadkörtét vágtam ki, mert az tűnt útban lévőnek a betonpumpának, de a kiöntés során sajnos két diófa is rossz helyen volt, így az egyiket gyakorlatilag törzséig ritkítottuk, a másik olcsóbban megúszta, de jövőre mindkettő teljesen ki lesz vágva. Pihenés gyanánt némi pecázás, ahol szintén volt siker, majd alvás.

Másnap reggel a levágott ágakat gallyaztuk le, elhordtuk a felesleget, majd jöhetett a zsalukövek felhordása. Vinczy segítségével sikerült jó minőségű zsalukövet közel féláron szerezni, ami 200 feletti darabszámnál már elég jelentős spórolás. Köszönöm neki a segítséget és a közvetítést! Köveket sajnos a kert másik végéből kellett hordani, mert máshol nem lehetett ledaruzni a teherautóról, így sokszor kellett megmozgatni a 25 kilós köveket, amit a nap végére mindketten megéreztünk, de végre látványos haladást tudtam a nap végén fotózni, illetve kézzel tapinthatóak lettek a garázs leendő méretei. 

Pontban reggel nyolckor megérkezett a betonpumpa az első nyolc köbméter betonnal.

Következő 10 köbméter. 

Megtizedelt diófák. 

Utolsó talicska zsalukő. 

Hétfőn még szabadságon voltam, így a kertben található feleslegesen megmaradt építőanyagok után kutattam, amiket behajigáltam az alapba, hogy annyival is kevesebb szemét legyen a kertben és annál több föld maradjon a feltöltésre. Szomszédból is sikerült szerezni pár mázsányi törmeléket, így a napot megint a talicska szarvának a markolásával töltöttem, de jól eső érzés volt, hogy ezzel is közelebb az áhított cél, ha nem is sokkal. :)

Bő hét telt el a következő fontos lépésig, ami egyben az első "komoly" kőműves munka volt, amit egyedül végeztem el. A zsalukövek kiöntéséről van szó, amivel kapcsolatban a mixeres srác megnyugtatott a támogatásáról, de azért éreztem, hogy menni fog, hiszen nem agyat kell átültetnem. Egyedül az idő ellen kezdett küzdeni, mert fejembe vettem, hogy minden egyes zsalukőben szépen el fogom simítani a betont, ha már vettem egy rozsdamentes kőműveskanalat magamnak. Köveket nem terveztem színig tölteni, hogy a lemezalap tudjon rendesen kapaszkodni (nem magamtól voltam ilyen okos) és ennek megfelelően számoltam ki a szükséges beton mennyiségét, ami annyira jól sikerült, hogy az utolsó köveket már a pumpa tisztításakor kiürített betonnal töltöttük fel. A kiöntés után sem bírtam tétlenül ülni a hátsómon, nekiláttam a korábban bedobált sittet szétpakolni, majd a sávalap közepén éktelenkedő földhalmot kézi erővel széthordani. Teljesen felesleges dolog volt, mert pár nappal későbbre meg volt rendelve az exkavátor, de hajtott a tettvágy és akartam egy olyan fotót is készíteni az alapról, amin van már némi esztétikája is a "műnek". 

Szerintem ez az első kép, ahol jól mutat. 

Exkavátor jött, kanalazott, pár helyen letörte az alap szélét, rám meg várt a döngölés. Első körben egy lapvibrátort kölcsönöztem ki, ami tökéletesen kispolszki kompatibilis volt, csak a feladatra volt alkalmatlan. Telefonáltam a kölcsönzőnek, hogy nagyobb gépre váltanék, ők jelezték, hogy ennek semmi akadálya, így újra Vác felé vettem az irányt. Félúton csörgött a telefon, hogy a békát viszont meg se próbáljuk kispolszkiba rakni, mert nem fog beférni, én nyugtattam a kölcsönzőst, hogy bízza csak ide, majd én megoldom. Személyesen is kötötte az ebet a karóhoz, én centit ragadtam és továbbra is azon az állásponton voltam, hogy csücskösen, de lesz annak hely. Ő kicsit duzzogott, de azért csak meggyőztem és igazam is lett. :) Szomszéd gumis a művelet láttán kicsit élcelődött és többször megismételte a síkosítós poénját, ami elsőre sem volt vicces, de neki is köszönettel tartozom, mert adott egy príma téli Yokohamát a béka kitámasztására, amit én ennél többre nem is használnék, de ő még tervezte eladni, így a lelkemre kötötte, hogy vigyem vissza. :) 

Ez sima liba volt.

Súlyban és terjedelemben is izgalmas volt.

STI. :)

Végeredmény.

Lassan vége a posztnak, mert már csak egy fejezete van az alappal kapcsolatos mesének, ami egyben azt is jelenti, hogy erre az évre vége az építkezésnek. Nevezetesen a lemezalapról van szó, amihez Szudas három segédet kért, így egy november közepi pénteken megérkezett Kopányi Sanyi és Cincin, akik velem hármasban adják ki a másnapi segédmunkás brigádot. Reggel lézerrel kimértük a zsaluzás felső peremét, felfúrtuk a zsalukat, majd vívhattam a kis harcomat a lehulló lombokkal, ameddig vártuk a mixert. Pumpa megérkezett, rutinomnál (muhaha) fogva én kezeltem a betonpumpát, Szudas veszettül dolgozott az alu vízmértékkel, a többi segéd pedig evezett a gereblyékkel. Jöhetett a betonháló, majd egy kis várakozás a következő adag betonra a többieknek, nekem meg a megszokott harc a levelekkel. :) Innentől az előzőekben leírt forgatókönyv, már ami a munkamegosztást illeti. Betonból kevesebbet kértünk a befejező körre, de így is túl lett becsülve a szükséglet, így a ház mögötti földútra is jutott egy kis aljzatkiegyenlítő anyag.

Pár héttel később ledobtam a zsalukat, ledörzsöltem a beleragadt leveleket és lesöpörtem az egész alapot. Sokkal kevéssé tűnik így hatalmasnak, mint a zsaluköves állapotában, de azért nem lesz kicsi. :)

Az aktuális állapot. 

Innen folytatjuk jövőre, remélhetőleg ugyanilyen zökkenőmentesen fog zajlani minden. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki ezen állapot elérésében segített és külön köszönöm az időjárásnak, hogy kegyes volt hozzánk. Tényleg órákon múlt néha, hogy lesz-e munka, de mindig kiadta. :) Legnagyobb köszönet persze Szudasnak jár, hogy az osztrák határ mellől jön dolgozni az agymenésemen és folyamatosan képez kőművessé az éteren keresztül. :)

Jövőre folytatása következik. :)