2019. aug 27.

Újabb kaland?

írta: ogy
Újabb kaland?

Akárhonnan is nézem, ez az idei első posztom. Nem sok. :(

1/8-as modell készen van, de külön posztot nem érdemel, mert csak pár rész volt hátra. Baromi mutatós a végeredmény, már csak egy méltó vitrin kellene számára. 

Garázzsal kapcsolatban egy kapavágás sem történt, idén másra kellett a pénz és nem is esett rosszul egy kis szünet. Belaktuk, talán túlzottan is, így nincs túl sok kedv, hogy azokat az apróságokat befejezzem, amik nem is igazán anyagi áldozatot követelnek, csak egy kis szabadidőt. Nem marad félkészen, de erőt kell gyűjteni. 

Tavaly ilyenkor azt írtam, hogy CCL talán az utolsó nagy útjára készül Albániába, de nem így lett. Hiába készült el a nyári találkozóra a bordó kisautó, sajnos a megőrzött állapot és a kevés futott kilométer nem predesztinálja arra, hogy egy nyaralást bevállaljunk vele. Másik sarkalatos tényező, hogy nem is tudnék bízni egy frissen összeállt autóban. Ott lenne még a fehér (tiszta ciki, de nem is blogoltam róla, pedig évekig kerestem), amivel azért már voltunk pár helyen, a kilométer sem annyira kevés benne, mint a bordóban (39.000), hogy nagyon óvni kelljen, de egy elvarázsolt ötlet kapcsán teljesen szétbontottam a futóművét és azóta is csak a bakokon pihen. Kék egyértelműen esélytelen, műúton is közel alkalmatlan a közlekedésre. Marad a narancs, vagy megyünk "modern" autóval, de aki öreg autós és belekóstolt az öreg autóval való utazás élményébe, az úgysem lesz hajlandó mással menni. Marad a narancs. :)

CCL idén nem volt komoly használatban, az albán út óta 9000 kilométert sem tettem bele, ami hobbiautóhoz mérten nem kevés, de a megelőző években a duplája volt a jellemző. Felkészítésre ezúttal nem is volt annyi időm, illetve nem is volt annyi teendő vele, mint tavaly. Ugyanaz a gyári hengerfej van rajta, ugyanaz a csendesebb kipufogó... Anno bekészített tartalékalkatrészek ugyanabban a zsugorfóliában töltötték az elmúlt egy évet a padláson, amibe anno becsomagoltam őket, így ezt a feladatot is kipipálhattam. Üléseket kicseréltem mindkét oldalon gyári "sportülésre" és ezúttal az övek is gyáriak lesznek mindkét oldalon. Sokszori újrakezdés után az alkatrészeket is sikerült ugyanúgy belegóznom az ülések mögé és alá, mint tettem ezt egy éve. Még pár apróság (tartalék önindító, emelő, olajcsere...) van hátra és felkészültnek mondhatom magunkat az útra. 

Posztolni ugyanúgy próbálok majd, de kicsit lazábbra lett véve a világlátás terve, szerintem két poszt bőven elegendő lesz. 

Milyen képet biggyesszek a poszt végére? Pár zsugorfóliás alkatrész és két kopottas sportülés nem túl kifejező. Esetleg fotózzam a karterból kicsöpögő olajat? Marad egy kép, az elkészült 1/8-asról. :) 

Ui.: 90 százalékra taksálom az esélyét, hogy minimum 2 kispolszkit fogunk látni az út során. :) 

dscn9293_2.JPG

Egy kis reklám: 126shop.hu

 

 

Szólj hozzá