Csúnyán elmaradva
Nincs mit szépíteni, nagyon el vagyok maradva a blogolással, így nem is nagyon emlékszem mindenre. :)
Az biztos, hogy szülinapomra kaptam pár autóval kapcsolatos dolgot, amik az első képen láthatóak. A pepita kormányvédőhöz már másnap vételeztem egy zsír új kormányt és azzal együtt került be a narancsba. :)
Szintén áprilisi móka volt az Ot Expo, ami ezúttal nem volt olyan megterhelő, mint a tavalyi, igaz nem is lett annyira maradandó. Pár kép és ennyi. Kiemelendő Prokee öltözete. :)
Legtöbb elfoglaltságot a narancsba szánt 650-es motor jelentette. GMX eredetije, így nagyon bíztam benne, hogy nem sok gond lesz vele. Pucolás elég könnyen ment, kapott benzint és nagy nyomást, majd kétszeri gyöngyözést. Fészkek irreálisan rendben voltak és a menetek közül is csak egy volt elfáradva, így nem sok gond volt vele. Összerakásnál sem volt semmi bökkenő, szinte minden főbb alkatrészből az eredetije ment vissza. Kapott új hajtókarcsapágyakat, gyűrűket, vezláncot és a hengerfej lett picit felújítva, de ezeken kívül minden a gyári maradt. A külsőnél már több dolog újult meg, mert azok azért kaptak az évek során. Talán a legfontosabb, hogy vissza lett alakítva dinamósra, bár ez nem volt nagy munka, mert egy vadi új darab foglalta el a generátor helyét. :) Új lett az olajteknő, a szelepfedél, (Azóta már volt fenn alu is és jelenleg egy nikkelezett van használatban, mert mindegyikkel volt valami. ) a karburátor szívócsonkja, bakelitek, AC, olajgomba és még ki tudja mi.
Összeállt a motor, már csak a hatszázas váltót kellett kicserélni és a motorteret kipucolni és kipolírozni. :) Gond nem volt velük, a motor is könnyen a helyére került. Ezekben Cincinlovag volt nagy segítségemre, köszönöm neki itt is. Indítás után ezúttal sem történt semmi. :) AC bakelittel ugyanúgy elkövettem a hibát, hogy nem fúrtam nagyobbra a lökőrúd lyukát, de eme hiba orvoslása után sem akart indulni. Picit még vergődtünk, majd inkább sörbe fojtottuk bánatunkat. :) Másnap még reggel volt pár percem próbálkozni, ám a siker ezúttal is elmaradt, bár én sem gondoltam komolyan, hogy ennyire indiszponáltan fogok rájönni a megfejtésre. Volt két napom kipihenten gondolkodni és hamar meg is lett a hiba. Ezután pöcc és röff. :) Azóta már benne van pár ezer kilométer és egészen jól megy. Kuplung sajna nem olyan acélos, mint anno, így nem tudok elindulni olyan határozottan, mint régen, de nem kesergek ezen. Szépen harap és ez a lényeg.
Felni fronton annyi történt, hogy készen lett a kúpos alu és a BWA fényezése is a Swiftre. Utóbbi kapott négy darab 195/45R15 A539-et, de kurva ronda vele a felni. Kárpótol, hogy a kúpos alu viszont baromi szépen mutat. :)
Voltunk autobarátok talin Cegléden, ami egy szépségverseny első helyet és egy majdnem elázást hozott, de végül megúsztuk és csak pár csepp eső érte a kocsit. :) No meg pár kép a legutóbbi lengyel túráról, ahol ezúttal is behányt a töltésem. Ez még az új motor előtt volt, azóta nincs ilyen bajom. :)
Most ennyire futotta. :):)