Megpróbálunk lendületben maradni, bár nem könnyű. 

Két éve vettünk részt egy kisebb lengyel találkozón, amit akkor életem legjobb autós rendezvényeként aposztrofáltam. Rohadt messze volt, hárman nyomorogtunk a kocsiban, de mégis hatalmas élmény volt. Hihetetlen társaság jött össze, így a profi szervezés mellett a sok-sok idióta kaland miatt is megfogadtuk, hogy két év múlva is megjelenünk. No meg erre ígéretet is tettünk a helyieknek, segget meg nem csinálunk a szánkból. :)

Ilyen előzmények tükrében úgy tűnt, hogy egész sokan vágunk neki az idei korniki találkozónak, de sokan mondták vissza a túrát, így az indulás hetének elején még csak mi (szudas és én) és egy Baleno (Dömi) tervezett menni. Végül csatlakoztak Robiék is, akiknek amúgy is illett, mert két éve is megjelentek.:)

Az útra sok szót nem fecsérelnék, rohadt messze van, rosszul is döntöttünk, hogy nem a pályát választottuk és a magam részéről egy alvás ki is maradt, mert csütörtökön reggel hétkor keltem és legközelebb szombat kora hajnalban kerültem ágyba. A péntek este sem indult valami jól, kevesebb volt az autó, mint két éve, fáradt is voltam és a hangulattal is valami hibázott, szóval volt baj rendesen. Aztán varázsütésre erőt nyertem, megjelentek az ismerős arcok és hirtelen minden megjavult, megjött a hangulat és valamikor hajnalban azon kaptam magam, hogy egyedül lézengek a kempingben, így nyugovóra tértem. :) Marcinék tartották velem sokáig a frontot, de nekik vissza kellett menniük Poznanba a másnapi verseny miatt.

Alvás nem sok volt, de a semminél több, így "frissen" ébredtünk, hogy a roppant korrekt reggeli után közösen átautózzunk a poznani Auchan (?) parkolójába, ahol különböző versenyek vártak minket. Természetesen mindenben részt vettünk, szudas papucsa áldozatul is esett a részeg szemüveges talicskázásnak, de legalább nem eredmény nélkül adta vérét és papucsát, hiszen az összes versenyszámban elhoztunk valamilyen helyezést. Kicsit szereltünk is a parkolóban, mert Dömi a szlalomon Pablo zöldjével indult és navigátorként erős végbélszél szagra lettem figyelmes, ami általában túltöltésre utal. Hamar lett multiméter és csere alkatrész, így gyógyultan indulhattunk a következő pontra. Dolog pikantériája, hogy Pablo 1974-es autójában ezelőtt pár órával robbant fel az akku, amit titokban kellett tartanunk, hogy ő ne idegeskedjen a verseny előtt. :)

Következő napirendi pont Kopras főhadiszállása volt, akiről Dömi már mesélt régebben. Évtizedek óta autókkal és motorokkal foglalkozik és igen jelentős mennyiségű járművet halmozott fel, amik elsősorban lengyel gyártmányok, de akadt német és amerikai is. Maga a műhely fantasztikus felépítésű és tisztaságú, minden porcikáján látszott, hogy ez az élete. Az emeleti társalgóban azonnal szemet szúrt többünknek két plüss kispolszki, első kérdésem természetesen az ára volt, de amikor Kasia tolmácsolta Kopras felé, hogy magyarok vagyunk, akkor nagy hirtelen a kezembe nyomta, hogy ez ajándék. Kopras telefonja volt a következő, ami rám lett bízva, a vonal túlsó végén egy magyar barátjával, akivel kedélyesen sikerült csacsognom hosszú perceken át. :) A plüssért roppant hálás vagyok, nagy kedvenc lett az első pillanattól. 

A nap legnagyobb dobásának a Maluch-trophy versenysorozat ígérkezett, ahol zárt pályán kispolszkiból épített versenyautók küzdöttek az elsőségért. Elcsíptünk pár kört a Kia Picantok hasonló sorozatából és megdöbbentő kanyarsebességeknek lehettünk szemtanúi. Egyértelmű, hogy a Kia kupa sem a bődületesen sok lóerőről szól, de azt nem gondoltuk volna, hogy a köridők közel ugyanolyanok, mint a számunkra legkedvesebb sorozatban. Szerencsére az étkezést gyorsan letudtuk szudassal, így nem maradtunk le a rajtról, ami frenetikus élmény volt, némelyik 50+ lóerő körüli pók azért igen meggyőzően megindul nulláról és amikor lendületből érkeztek a célegyenesbe, akkor a látvány és a hanghatás leírhatatlan volt. Pár fénykép és videó után gyorsan kerestünk egy kanyart a pályán, hogy ott is megnézzük a kisautókat, majd a bejárati felüljáróra is felmásztunk, de ott csak az utolsó kört kaptuk el, így fotó nem készült. Nem akartunk japán turisták lenni, először mindent szabad szemmel tapasztaltunk meg és csak utána kattintgattunk. :) Összességében egy örök élmény marad, külön öröm, hogy az általam régebben vezetett autó a kategóriájában harmadik lett.

Este a játékos versenyeké és a szolid iszogatásé volt a főszerep. Találkozók örök érvényű igazsága, hogy valami módon ruhát kell mosnom, mert ha magamat nem öntöm le, akkor megteszi más. :) 

Vasárnap reggel gyors reggelivel és korai starttal terveztünk, de a hatalmas eső keresztbe húzta a tervünket, így 11 körül tudtunk indulni, ami az álmoskönyv szerint nem sejtet korai érkezést. :( Visszafelé már pályáztunk és egy teljesen más útvonalat választottunk, ami sokkal inkább ültetett kocsikhoz volt illő. Kivételt természetesen a Martin utáni szakasz jelentett, ott szerintem még a XXII. században is az a keresztbordás szar lesz és szintén helyi sajátosság, hogy a szűk és kanyargós utaknál nincs semmilyen jelzés az út szélén, de még a felezővonalat is derogál felfesteni. Erősen fáradtan nem szerettem, de legalább ébren tartott. :)

Éjfél után ágyban voltunk, majd meghaltunk, de két év múlva ismét megyünk. Nem néztem meg pontosan, de 1800-nál több kilométert tudtunk le a hétvégén, ami új rekord a kékkel és ezúttal sem produkált semmilyen meghibásodást, de még fáradásnak sem volt jele. 

Az út egyetlen negatívuma, hogy a folyamatosan alakuló laprugó miatt, teljesen elmászott az első futómű geometriája, így két Yokohama elhalálozott, hiába voltam futóművesnél az út előtt. Persze ez az én hibám, nem frissen kovácsolt rugóval kellett volna elindulnom. :( Öröm az ürömben, hogy sikerült 2005-ös áron vennem négy vadi új Yokohamát és azóta a futómű is be van állítva. 

Ui.: nem kenyerem az ilyennel való dicsekedés, de jól esett, hogy egy lengyel találkozón sikerült elhozni a legszebb autó díjat. Köszönöm! 

Pihenő

Emlékmű alkatrészekből

Stílusos csomagtartó

Részeg szlalom FURIKKAL

Régi ismerős

:)

Stílusos társalgó

Ránéztünk a futóműre

Hozomány

Új gumik