Theth másnapjára az Ohridi tó volt tervbe véve, de a Mostar előtti fjord kicsit elvitte a showt és a 400 kilométernyi autókázás is visszatartott minket, így a közelben próbáltunk keresni természeti látványosságot. Kicsi google, kicsi tripadvisor és már rá is találtunk Komanra, ami szintén fjord kategóriában versenyez és elviekben van lehetőség kompozni és egy másik városból hazaindulni. Szuperül hangzik, pont nekünk találták ki.

Fórumokon többen szidták az oda vezető utat, amit sokáig nem tudtam mire vélni, de ahogyan fogytak a kilométerek, úgy lett egyre botrányosabb az aszfalt, már ahol volt egyáltalán. Thethbe vezető út minősége után kijózanító pofonként ért az ilyen mértékű silánysága, de bíztunk benne, hogy a látvány kárpótol mindenért. Cél előtt pár száz méterrel már csak egy kátyús akármi volt, majd kicsi aszfalt a városban, parkoló és végül egy sorompó, őrbódéval. Lehet érdemes lett volna többet olvasni, mert fjord sehol. :) Segítségünkre sietett egy helyinek tűnő srác, aki valójában túraszervező volt. Komp aznap nem volt, csak személyszállító hajó, de a kocsit nem akartuk és nem is tudtuk volna a parkolóban hagyni, így félrevonultunk egy kupaktanácsra. Ekkor érkezett megmentőnk, akit azóta is csak csigabigának hívunk. Közepesen lefingott 190-es merci vágódott a parkolóba, észlelésünkkor kipattant az autóból egy csupa vigyor srác, és hangos "csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki"-vel köszöntött minket. Ő sem tudott kompot varázsolni, de felajánlotta, hogy kövessük és legalább nézzük meg a fjordot, ha már ennyit autóztunk. Éltünk az ajánlattal, a többi meg majd alakul. Sorompótól tükörsima út vezetettet a gátig, innen egy alagút vezetett a fjordig. Az alagút másik végén egy akkora placc volt, amin 10-15 autó fér el, így megértettük a sorompót a másik oldalon. Kispolszkira természetesen megállt az élet, azonnal mindenki a motortérben volt, a kérdések megválaszolása után elfogyasztottuk az eddig legérdekesebb ebédünket, majd konstatáltuk, hogy van mód privát csónakázásra, ami helyzetünket nézve ideálisnak tűnt. Jelentősen drágább ugyan, de nem hiába kínoztuk a kocsit és mégiscsak megnézzük, amiért jöttünk. Egy órás utat elegendőnek találtuk, ebbe már belefért egy kisebb barlang megnézése, illetve vezethettük a csónakot is. Többiről meséljenek a képek. :) 

Hazafelé útra sikerült egy lapáttal rátennünk, mert ugyanazt a szar utat kellett abszolválni, de egy erős viharral nehezítve. Elején még vidáman fotózgattuk a hegyekből meginduló kis vízfolyásokat, a vihar erősödésével azonban egyre férfiasabbak lettek a vízfolyások, így fényképezés helyett, az elérhető leggyorsabb haladás mellett voksoltunk. 

Másnap reggel búcsút vettünk Shkodertől és áttettük a székhelyünket Vlorába, ami a riviéra része. Ezúttal sem akartunk csak úgy átautózni egyik városból a másikba, hanem beiktattunk köztes célpontokat. Osumi-kanyon sajnos időhiány miatt kimaradt, helyette Krujét választottuk. Kruje egy cuki kisváros, amit elsősorban a bazárja, a vára és a Szkander Bég Nemzeti Múzeum tett híressé, melynek épületét Hoxha lánya tervezett. Igo ismét challenge dayt tartott, és olyan emelkedős, sikátoros utcákba irányított be, ahol még kispolszkival is élmény volt lavírozni. Segítségünkre sietett egy jó szándékú helyi úr, aki véget vetett az autókínzásnak és egyértelműen jelezte a helyes irányt. Kruje volt az első város, ahol jelét láttuk, hogy sok lengyel látogatja az országot. Bazárban az árusok bősz "Dzien dobri!"-val próbáltak becsalogatni a boltjukba, pedig csak az autónk volt dzsindobri. :) Később Vlorában láttunk lengyel bárt, Ksamilban pedig szemmel látható volt a lengyelek sokasága. Zlombol versenyzőitől tekintsünk el, mert velük az ország minden szegletében összefutottunk, volt akivel háromszor. :) GPS lefelé is bepróbálkozott a sikátoroztatással, de akkor már elég erős és rutinos voltam, hogy legyintsek és menjek a saját fejem után.

Következő köztes pont Berat volt, amit nagyon vártam és nem is kellett csalatkoznom. Élőben pont olyan szép és hangulatos, mint amilyennek a képek alapján elképzeltem. Az ezer ablakos rész csak gyalogosan járható, így a kisautót először a vár tövében tettük le, majd amikor láttuk, hogy a felkapottabb részen sem lehetetlen a parkolás, gyorsan átálltam, hogy legyen egy ilyen fényképünk is. Itt sikerült először tradicionális albán éttermet találni és csupa pozitív élménnyel távoztunk. Várba egyedül szaladtam fel, mert mindenképpen szerettem volna látni a helyi fiatalok által átalakított ENVER->NEVER feliratot, de sajnos sehol sem találtam, pedig körbementem a várfal mentén és minden égtájban kerestem. Majd legközelebb. 

Vlorába kora este érkeztünk és az első benyomás tényleg riviérai volt. Part mentén pálmafás utak, magas apartmanházak, hotelek és mindegyik aljában bár, vagy étterem. Mi pár kilométerrel odébb szálltunk meg, ahol kisebb a nyüzsi, ellenben páratlan a panoráma. Szállásunk egy egyszerű lefelé közlekedő liftnek tűnt, mivel egy sziklaszirtre épült, így a recepció 3 emelet mélyen helyezkedett el, a szobák pedig ez alatt. Hiába volt lassan már szürkület, bizsergető volt, hogy ezúttal is jól döntöttünk. :) 

Autós szempontból másnapra volt tervezve a nagy dobás, nevezetesen a Llogara hágó, amit több honlap is a top10 motoros útvonal közé sorol. Kisautó hősiesen bírta az emelkedőket, kilométereken át kettesben tudtunk csak haladni, de ritkán tud az ember egy felhő mellett pózolni az autójával, így ez is megérte a szenvedést. Csúcson pár magyar gratulált az őrültségünkhöz és az egyik fórumtárs is jelezte, hogy látott minket felfelé hasítani a Llogarán. :) Strandolás Himaréban, illetve Ksamilban (itt a sok lengyel miatt, gyakori fotóalanyok voltunk), majd fogant az ötlet, hogy húzzuk meg ezt a napot, próbáljuk meg letudni a másnapi programokat és akkor a következő napon csak nyugisan ejtőzünk a szállásunk strandján és sétálunk Vlorában. Először a Kék szem forrást látogattuk meg, amiről a hideg, a kristálytiszta és a kék szavak jutnak az ember eszébe. Térdig belemerészkedtünk a lentebb lévő részeken, de Csajos hamar feladta és én is egy kidőlt fán kerestem menedéket, ameddig visszanyertem a lábam vérkeringését. 10-12 fokosnak mondták a vizet. 

Gjirokastrára sajnos csak pár óránk maradt a sötétedésig, de a felkapottabb részeket így is láttuk, az olyan finomságokat, mint a lelőtt amerikai repülőgép, majd megnézzük legközelebb. :) 

Utolsó napunk Vlorában tényleg csak strandolással és a belvárosban való lődörgéssel telt, kellett is egy csendes nap a hazaút előtt.

Egyik kispolszkis cimbora jelezte, hogy kiraktak minket egy facebook csoportba, mint "örültek", akik elkispolszkiztak Albániába. Felvettük a kapcsolatot a poszt gazdájával és úgy alakítottuk, hogy össze is futottunk velük egy italra, egy panoráma bárban. Nem sokat kellett idomulni egyik félnek sem, mert ugyanazon az úton egymás felé tartottunk. :) Szuper volt eszmét cserélni a friss élményeinkről, egyedül a defektet hagytam volna ki, ami fogadott a bárból való távozásunkkor. Egy ideig még próbáltam kompresszorral életben tartani a belsőt, de végül egy kúton megálltunk és kicseréltük. Már pakoltuk el a szerszámokat, amikor egy Golf beszorult egy teherautó alá, ezzel teljesen elzárva az utat, ahol amúgy útfelbontás miatt egy sávon haladt a forgalom. Roham léptekben bedobáltunk mindent a kocsiba és azonnal távoztunk, mivel az egyetlen menekülőút a benzinkúton keresztül vezetett és nem akartuk megvárni a káoszt

Hazafelé szerettünk volna felmenni az Olympos tetejére, de egész egyszerűen a számok azt mondták, hogy esélytelen, így elvetettük. Ezáltal egy tök érdektelen hazautunk volt, aminek csak annyi pozitív hozománya volt,  hogy kispolszkiztunk Görögországban. Majdnem végig pálya, alagútból alagútba, majd egy macedón-görög határ, aminél tahóbbat sosem láttam. Mintha a világ összes frusztrációját erre az átkelőre száműzték volna, de túléltük. Nem néztem, hány órát pocsékoltunk el az életünkből itt, de többet, mint szerettem volna, az biztos. Szállásadónk ismerte a helyi sajátosságot, így meglepő higgadtsággal nyugtázta, hogy kicsivel éjfél előtt tudjuk csak átvenni a szobánkat. Szkopje este egy csinos városnak tűnt, de világosban sokkal viccesebb látványt nyújtott. Talán ez az idézet fejezi ki legjobban: "A macedón főváros központja ma úgy néz ki, mintha Kerényi Imre és a Magyar Művészeti Akadémia végtelen pénzt, teljesen szabad kezet és egy városnegyednyi tiszta lapot kaptak volna, hogy megvalósítsanak mindent, amit csak ész és ízlés hiányában képesek." A belváros valóban egy érdekes katyvasz, aminek láthatóan nincs komolyan vehető múltja, de próbáltak  neki mesterségesen kreálni. Ha valakinek az a perverziója, hogy a párizsihoz hasonló diadalív előtt double deckert szeretne fotózni, nincs más dolga, mint ellátogatni Szkopjéba. Ha a köztéri szobrok ezrére keményedik, akkor a válasz szintén Szkopje. :) Valami varázsa mégis volt a városnak, de a legfontosabb, hogy itt találkoztunk a harmadik kispolszkival az út során. :) 

Szerbia szintén nem érdemel sok szót, végig autópálya, így a szenvedés és a kilométerek visszaszámlálása dominált. Magyar határon keresték először hátul a csomagtartót, ezzel hozott némi színt a fiatal rendőr az esténkbe. Jó volt hazaérni, de fájt a szívünk rendesen. Másnap még jobban, amikor beindult a napi rutin. Összességében azt kaptuk az országtól, amit vártuk és nekünk nagyon tetszett. Másnap feltettem a kérdést, hogy visszamegyünk-e valamikor és nem volt kérdéses a válasz. Aki egy hétig strandolni menne, annak annyira nem ajánlom, mert amennyivel olcsóbb, annyival messzebb van, mint mondjuk a horvátok. Aki viszont szeretne egy picit furcsa világba csöppenni, szereti az érintetlen természetet, annak bátran ajánlom. Veszélyesnek annyira veszélyes, mint egy hazai sváb falu, azaz semennyire. 

Koman

Igen, itt ettünk. :)

Jobbra az alagút vége és ennyi a parkoló. 

Home made fekvőrendőr.

Utolsó shkoderi napon le tudtam kapni az út menti halárust. 

Kruje.

Autópálya melletti kukoricaárusok. Nem főzik, hanem grillezik.

Kedvenc járgányom.

Berat.

Liftakna. :)

Llogara hágó felé. 

Himare.

Kék szem forrás.

Gjirokastra.

Vlora.

Itt ittunk Zoliékkal.

Szkopje. 

Az út során nem kellett alkatrész, de ha mégis kellene, akkor: 126shop.hu