Utolsó emlékem, amiről nem írtam, az pár szerszám vásárlása. Komoly pénzeket nem dobtam ki, de azért beruháztam egy hobbi kategóriájú polírgépre és egy szelepkiszedő szerszámra. Mindkettőt kipróbáltam és teszik a dolgukat, ahogyan kell. A szelepkiszedő minőségi cucc, azzal tuti nem lesz baj, az Einhell gép pedig bízom benne, hogy sokáig szolgálni fog hűséggel.

Találkozókon természetesen megjelentünk becsületesen, így jutottunk el Bogácsra, ami ritka jól sikerült. Programok egy részét bojkottáltuk, így kivételesen pihentetőre sikerült a hétvége. Természetesen Egerben is tiszteletünket tettük, ha már a közelben jártunk és az oda úton elértük a misztikus 126.000. kilométert a kocsival.

Persze az igazi nagy túra nem ez volt, hanem az idei első lengyel kör. Ezúttal a két öreggel mentünk ki, illetve utófutóként jöttek mögöttünk oktatóék az Astrával, Ricsi a Yarissal, velem pedig Cincinlovag tartott. Új útvonalat próbáltunk ki, ami kevéssé volt emelkedős, ezzel is kíméltük a kocsikat, illetve nekünk is jót tett a változatosság. Voltunk egy újonnan felfedezett bontóban is, ahol csak egy elegant volt, de az annyira szép állapotnak örvendett, hogy atomjaira szedte a siserehad. A kocsik jól bírták a terhelést, nem volt semmi műszaki hiba, a bontókból sajnos fogynak a Polskik erősen és Jaceknál is inkább csak másoknak vásároltunk, mert szinte minden jóságból van már otthon. Igazi értéket csak az R2-es Zelmot képvisel, amiben még az izzók is benne vannak gyárilag. A legperverzebb alkatrész az új kommutátor takaró lemezecske, illetve a mókás benzinsapka. Esténként szolidan iszogattuk söreinket és beszélgetéssel múlattuk az időnket a szálláson, majd korán csucsuka, hogy reggel frissen mehessünk túrni a bontóba.

Hazafelé ismét az új utat választottuk és Polskival valóban érdemes arra menni, mert csak két helyen szenvedtek a kocsik felfelé, igaz az egyiknél nagyon. A szenvedős után meg is álltunk pihenni és itt sikerült elfogyasztanunk életem „legfinomabb” zaccból főzött kávéját. Legalább hatott, ha már menthetetlenül szar volt.

Kisöregre büszke vagyok, mert gond nélkül teljesítette a túrát, a kis hatszázas kávédaráló pedig egyre megdöbbentőbben teljesít. Az út előtt a megengedett maximumra töltöttem az olajat, hogy jobban bírja a Tátrát. Hazafelé a pihenőnél KG-nak már bőven rá kellett töltenie, nekem egy kicsi sem hiányzott az otthon feltöltött mennyiségből. Eddig sem ette az olajat, de ez számomra is meglepő volt. Jah és nincs benzin szaga az olajnak. :):):)

Post többi része már a Suzukiról szól, amihez sok apróságot halmoztam fel, amik valamiért mind feledésbe merültek és csak a lakásban fogták a port. A teljesség igénye nélkül: Ronal Turbo alufelni és tehermentesítő gyűrűk hozzá, hátsó stabilizátor az összes gyári szerelvényével, Schroth automata hárompontos öv, hátsó lökhárítóhoz új vas... A hirtelen nyakamba szakadt két szabad nap során meglátogattam Ferkót, aki felhegesztette a konzolt a stabilizátorhoz, innentől pedig szép lassan és alaposan minden elnyerte a végleges helyét. Az öv érdekessége, hogy a boruláskor aktivizálódó golyós mechanizmus egy külön dobozban van elhelyezve, ami elektromos jeled a csévének és nem manuális módon old. Ennek is be lett húzva a vezetéke biztosítékkal, zsugorcsővel és bandázzsal, ahogyan tanítják, mindez pedig szépen elrejtve a kárpitok alatt. Utcai autóba ezerszer kényelmesebb és egyszerűbb egy ilyen öv, mint a sima statikus. Maximálisan elégedett vagyok vele, igaz a cséve miatt sokkal nehezebb. Egy extra kapcsolóval bármikor megoldható a statikussá tétele, ami a Schroth katalógusában meg is található. Arc.

Ui.: Suzuki régi felnijén is frissítettem egy kicsit. Kép színvisszaadása nem túl jó, de a lényeg talán látható.

Májusban ismét megyünk Lengyelországba, szóval ha bármi kell, akkor bátran. :)