Este megittam az első albán sörömet, aminek hála korán beájultam, így kora reggel van egy kis időm, hogy összeszedjem a gondolataimat. Az ismerkedést a fővárossal kezdtük, ahol szinte az összes látnivaló egy helyen található, így a főtér felé vettük az irányt. Vasárnap lévén parkolót csak közepesen volt nehéz találni, de ezt 2 euronk bánta egy önkéntes parkolóőrnek hála. :) A pénzváltóban azért megkérdeztük, hogy mi a hivatalos rendje a vasárnapi parkolásnak, a városnak nem tartoztunk semmivel. 

Hoxha piramis volt az első látványosság, amit egy kicsi, de csinos parkon keresztül közelítettünk meg. Nem tudom elképzelni, hogy Európa bármelyik fővárosában fennmaradhatna egy ilyen állapotú épület a város szívében, de ez legyen a többi főváros baja, ez itt Tirana és a piramis itt van. Feltett szándékom volt, hogy megmászom, ahogyan a helyi fiatalok is szokták ezt tenni, de aznapra rossz cipőt választottam és az első pár méteren visszacsúsztam, meghalni pedig nem itt terveztem. Még időm sem volt jobb tapadású részt keresni, már jött egy srác és megmutatta, hogy ő merre mászta meg pár perce. Hálálkodás, majd irány felfelé. Mint minden magaslati pont, ez is megérte, különleges hangulata miatt végképp. Lefelé már kevéssé méltóságteljesen jöttem, pókjárás tűnt az egyetlen biztonságos módnak. 

Főtér felé folytattuk utunkat, kicsit barangoltunk a környező utcákban, egyetlen konkrét célpontunk Hunyadi emléktábla megkeresése volt, többi érdekesség úgyis jönni fog magától. Városháza és az Et'hem Bej mecset mögötti parkban meg is találtuk. Hőség közben egyre tikkasztóbb lett, jó ötletnek tűnt, hogy menjünk le a föld alá és látogassuk meg a Bunk Art 1-et, így a Dajti Ekspres felé vettük az irányt. Bunk Art honlapján nem találtam konkrét információkat a belépőkről, de több helyen is láttam, hogy van kombinált jegy a múzeumba és a felvonóra, de csak a sorban állva derült ki, hogy nincs. Információs táblán még ott voltak a nyomai, de az már a múlté. Hűs pincéből egy szűk kapszula lett, de kárpótolt a látvány és a hegyen is sikerült egy kellemes, árnyas parkban megpihenni, egy-egy hideg ital mellett. 

Mindketten elfáradtunk, ezért újraterveztük a programot. Képek és netes információk alapján Durres volt az a város, ami egyikünket sem érdekelt igazán. Szeretjük a tengert, de a csibekeltetőhöz hasonló strandok és a mögöttük húzódó szállodasorok nem a mi világunk. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek után, mire cseréltük le a Bunk Art múzeumát. :) Nem az igényeink változtak, egyszerűen ez volt a legközelebbi felfrissülési lehetőség. :) Víz nem volt szép, ellenben a hőfok még az olyan puhányoknak is tökéletesen megfelelt, mint én. :) Vacsorát is helyben akartuk megoldani, hosszasan kerestünk szimpatikus éttermet, utólag elismerhetjük, hogy jól döntöttünk. Enyhén italos pincérünk, nagyon jó fej volt, folyamatosan tanultunk tőle albán szavakat, és vice versa. Annyi előnnyel érkezett, hogy a magyar köszönöm szót már ismerte. :) 

Második albán napunkat Shkoder megismerésének szenteltünk. Ez sem kicsi város, többen ezt tartják Albánia igazi fővárosának. Rozafa várával kezdtük az ismerkedést, ami a szállásunk teraszáról látható és a tengerszinttől mért magasságuk is hasonló. Picit bizonytalankodtunk a vár tövében, amikor jött egy hang, hogy: "Szervusz, hogy vagy?". Egy nálunk dolgozó koszovói srác pattant a kocsihoz és egy pillanat múlva már követtük fel a várhoz. Rozafa egy könnyen bejárható vár, csodaszép kilátással és egy titkos kijárattal. 

Tiranához hasonlóan Shkoderben is van magyar látnivaló, amit a gps-be is könnyen be lehet ütni, így pár "fordulj jobbra és menj tovább egyenesen" után meg is érkeztünk a magyar antikommunista forradalmárok utcájába. Nem a város legszebb utcája, de kötelezőnek éreztem, hogy egy fotó erejéig megjelenjünk.

Belvárosi rész sokkal pörgősebb és színesebb, mint Tiranában, inkább érzi magát az ember turistának. A város agglomerációjának szélén található a 18.századi Ura e Mesit híd, ami szintén szerepelt a látnivalók listáján. Kir folyón ível át, nyáron általában ki van száradva, így hasonlóan jó fényképeket tudtunk róla készíteni, mint a mostari testvéréről. 

Előző napi forgatókönyv alapján dolgoztunk, így kimaradt az ország legnagyobb stadionja (ide lehet még visszatérünk) és az Ólom-mecset (várból látszott, de nem csigázott fel annyira), cserébe megint a tengerpartra mentünk, de éreztük, hogy nem a fürdésé lesz a főszerep. :) Térképen megnéztük, melyik közeli város rendelkezik parttal, és Lezhë lett a befutó. Természetesen strandolásra alkalmas partszakasz nem volt, cserébe egy újabb álom teljesült, és valódi bunkert fotózhattunk, bejutni sajnos nem sok esélyünk volt. A kisváros meglepően takaros volt, sok újonnan épült résszel, amik élhetőre és ízlésesre sikerültek. Talán itt volt az első üzlet, ahol nem tudtunk euroval fizetni. 

Végül a mai nap. :) Az eddigi programok közül ez volt, amit leginkább vártam, pedig csak autóztunk egyet Theth felé. Hónapokkal az utazás előtt már többször végigmentem az útvonalon google maps segítségével, majdnem minden komolyabb részletét ismertem, de hiába egy briliáns alkalmazás, vannak dolgok, amiket nem lehet visszaadni. Persze nekem sem fog menni pár fényképpel, de azért megpróbálom. Napi cukker egy börtönőr volt, aki integetésünket gépkarabéllyal a kezében viszonozta. :) 

Pár napi albániai tartózkodás után, ami tetszik: 

Szép ország. 

Rengeteg autómosó. Tényleg minden sarkon, nagy részük csak egy pavilon, egy porszívóval és egy magasnyomású mosóval felszerelve.

Mercedes. Keresni kell az olyan utcai fényképet, amin ne lenne egy, de inkább több darab. Szerencsére akad még 123, 124, 201 is, így számomra is érdekesek. 

Ünneplős emberek. Nem tudjuk kik ők, feltehetően a buszokra várnak, de mindegyikük úgy van felöltözve, mintha iskolai évnyitóra készülnének. 

Fordítva bólogatnak. Ebben nem vagyok biztos, de már harmadik eset történt, amiből félreértés kerekedett, így mindenképpen gyanús. 

Közlekedés. Sok negatív véleményt olvastam erről, de pár nap után, én csak dinamikusnak látom, még ha sok eleme itthon nettó parasztságnak számítana. Véleményem szerint sokkal jobban odafigyelnek egymásra és magabiztosabb sofőrök, mint mi. Ha valaki haladni akar engedik, ha valaki nyugisabb, nem terrorizálják. 

Alapvetően kedves, segítőkész, jó kedélyű nép. Shkoder főutcáján meglátta egy srác a kezemben a fényképezőgépet, és már egyből záporoztak a kérdések, és kaptuk a jó tanácsokat, hogy merre érdemes, mire figyeljünk. 

Tehenek, kecskék a hegyi utakon. Ezen nincs mit kifejteni, cukik és kész.

Utcai árusok. Sokan árulják saját portékájukat, úgy a nagyvárosban, mind vidéken. Durresben leparkoltunk, mint bárhol máshol a világban tettük volna, mire visszaértünk a fürdésből, már egy árus volt a kocsi orránál. Legszélsőségesebb példa, egy bácsi, aki a padkán árulja a frissen kifogott halakat és helyben meg is pucolja. Őt google mapsről már ismertem. https://www.google.com/maps/@42.0447058,19.4899853,3a,75y,214.46h,72.99t/data=!3m6!1e1!3m4!1s5bdzgXE5cGi_r6JLI0hiIA!2e0!7i13312!8i6656  

Hamis márkák. Kell a balkáni hangulathoz. Mindenkin Ralph Lauren, Gucci, Armani. Árusoknál felfűzve a sok Nike, Adidas, de már Asics is elérhető, ha az kell. :) 

És, ami nem tetszik: 

Üres, láthatóan félbehagyott épületek. Meg van ezeknek is a hangulata, de egy ilyen szép országban sokszor elkeserítő. 

Emberek az autópályán. Ez sem az a kategória, amin fel vagyok háborodva, kell a balkáni hangulathoz, de valahol nem normális, ha egy sánta öregasszony botladozik keresztbe. :) 

Gazdagság mellett mélyszegénység. Persze ez is kell a hangulathoz, de amikor csitti-fitti áruház mellett ott a sátortábor, amihez képest egy favella wellness szálló, az azért elgondolkodtató. Tábor amúgy a várból is látható méretű. 

Koldusok. Nem is a létük a "nem tetszik", mert ahol szegénység van, ott sajnos szükséges rossz. Ami zavaró, hogy erőszakosak és fizikálisan is zaklatnak. Egyikük sem volt több 10-11 évesnél. :( 

Szemetelés. Tisztában vagyok az okával, de akkor is. Van egy kivételes természeti adottságú ország, amiből prímán meg lehetne élni, de ha tonnaszám okádjátok a szemetet a hegyoldalról a völgybe, az visszataszító. Ha csikket, fogpiszkálót eldobáljátok a strand homokjába, az sem a jobban fizető, kulturáltabb turistákat fogja idecsalogatni. Kár lenne ezt az országot is az angol dokkmunkások fiainak olcsó játszóterévé változtatni. 

Kóbor kutyák. Ez a legfájóbb rész, nagyon sok van belőlük, ami szívszorító. Valamiféle törekvést látni, mert párnak volt már billog a fülében. 

Szimplán érdekes:

Férfiak fixen a fogadóirodákban, bárokban. Lehet bármilyen nap, bármilyen napszak, ezek a férfiak ott vannak. Ha nem nagyobb csoportban beszélgetnek, akkor a szék szigorúan az utca felé van fordítva. :) 

Mindennapi kínzás a szállásunk emelkedőjén.

Ilyenre bármikor lehet számítani. 

Hoxha piramis alulról...

...és felülről.

Dajti.

Tipikus, elhagyatott épület. 

Igen, babakocsival. 

Durres.

Nem mindenki napozni jött. :)

Háttérben friss építésű szálloda, a zacskóban tessék kitalálni, hogy mi van. :)

Rozafa váránál a koszovói segítséggel. 

Balra, középen a putri. 

Másik oldal mutatósabb. Jobbra a legmagasabb részen fekvő épület a szállásunk. 

Shkoder belváros.

Utcai árusok Shkoderben. 

Ez is Shkoder.

Ura e Mesit.

Átlagos kocsimosó. 

Vannak elhagyott épületek, amiket hasznosítanak.

Lezhe. 

Ugyanaz a város 20-30 méterrel odébb.

Ünneplős bácsi. 

Tuti akarjuk? 

Itt ér véget az út egy Nopcsa Ferenc emléktáblával.

Életem eddig legszebb fekvésű dupla nullása.